2013. január 30., szerda

Csipkés szoknya 1


Sok alkotást elkészítettem, de semmi olyan nem született, amit a hétköznapokon fel is vennék. Sokan viselnek népművészeti alkotásokat, de közülük sok jelmeznek tűnik. Nem szívesen venném fel hétköznapi alkalmakra. Így született meg az ötlet, hogy egy vertcsipkével díszített szoknyát kellene készíteni.
Eddig eljutottam, mikor eszembe jutott, hátha más is szeretne egy szoknyát csipkével feldobni. Így meghirdetem a csipkés szoknya készítését. Bármilyen kézi technikával készült csipke megfelelő. Amennyiben lesz aki velem tart, s elkészült művének fényképét beküldi, a fényképet közzéteszem ezeken a lapokon. 
Az itt készülő szoknya alján lesz egy szélcsipke, de nem a szokásos módon rávarrva a szélére.  

Még régebben vettem egy anyagot szoknyának (mániákusan veszem az anyagokat, de a vásárlás üteme nem tart lépést a feldolgozással…), s úgy döntöttem, ő lesz az alany.

 

Ez egy drapp alapon rózsaszín beszövésű szövet. Hiába, még gyakorolnom kell a fotózást :) 

A színben, vastagságban megfelelő cérna felkutatása nem volt kis feladat. Végül fáradt rózsaszín 20-as ancor horgolócérnát választottam. Nagyon nehéz megfelelő színű, vastagságú cérnát kapni. A festés a megfelelő árnyalatra vagy sikerül, vagy nem. Akinek van gyakorlata a textil festés területén, annak könnyű dolga van.

A minta kiválasztása már egyszerűbb volt. Mivel szeretem a pókos felvidéki csipkét, erre a mintára esett a választás, amit vertcsipke technikával fogok elkészíteni. Nem bonyolult minta, de végül is nem örök darab készül.
 
 

 
Mivel nem mindenki tud vertcsipkét készíteni ( bárcsak sokkal többen művelnénk ezt a technikát! ), gondoltam a horgolni tudókra is. Nekik egy palóc hogolt szélcsipkét ajánlanék.
 
 
 
 
Tehát aki szeretne velem tartani, a következőkre lesz szüksége:
  • A csipke elkészülte előtt feltétlen meg kell varrni, venni, ki kell választani a szoknyát, hogy tudjuk mennyi csipkére is van egyáltalán szükségünk.
  • A szoknya anyagának, vastagságának megfelelő cérna a csipke elkészítéséhez.
  • Eszközök a csipke elkészítéséhez.
  • A későbbiekben szükség lesz majd még a szoknya színéhez illő, a csipke hosszának megfelelő hosszú 0,5-1cm széles szatén szalag. ( nem fog látszani a szalag)

A mintarajzokat a következő részben teszem közzé.


  

 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése